Agymenés a kommunikációról, a politikai helyzetről és a jelenleg folyó tüntesékről

Nem vagyok sem politológus, sem szociológus, a közösségi aktivitás viszont kedvenc és lassan egyetlen témám.
Kezdtem a közgázon, amikor beiratkoztam közszolgálati közgazdász szakra, majd itt tovább mélyült, amikor a non-profit szakirány kapcsán közelebb kerültem a civil szervezetekhez. Eltelt még néhány év és elkezdtem a marketing képzést itt, de ekkor már világos volt, hogy az én utam a kommunikáció világába vezet.

Innen pedig már nem is kell tovább folytassam hogyan jutottam a közösségi média világába, de, mint ahogy az itt, ezen a blogon is olvasható volt, foglalkoztam vele nem keveset.

Szép dolog a kommunikáció és fontos is. Ilyen nehéz, gazdasági és társadalmi helyzetben pedig még nagyobb szerepe van, hogy az egyébként kényes dolgokat hogyan (kinek és mikor) mondjuk el.

Profik persze mindenhol vannak, így mindenki tudja is a dolgát. A helyzet mégsem javul, sőt! Alapjában véve azt gondolom, hogy az emberek nem hülyék Magyarországon, viszont nagyon magas a tűrés szintjük.
Ezért én nem is tudom, hogy örüljek-e vagy sem, amikor ezeket a sorokat írom, középiskolás és egyetemista / főiskolás hallgatok ezrei, talán tízezrei vannak már az utcán.

Ez igen, ez közösségi összefogás!
De kérdem én, biztos, hogy ma a 14. éves és a tőlük csupán csak néhány évvel idősebbek kell fagyoskodjanak egy egész országért? Mert ugye egyre világosabbá válik, hogy ők már nem csak a felsőoktatási rendszer, de úgy általában az egész rendszer ellen vannak, amely elvette a jövőjüket és sok más honfitársuk jövőjét. A politika nem is nagyon érdekli őket, végül az egy négy évente változó valami és ők (még) egy egész életben, nem pedig választási ciklusokban gondolkoznak.

Nem hiszem, hogy idáig kellett volna jutnia ennek az országnak, ahol ismétlem nem hülye emberek vannak.

Szerintem már az is sokat segített volna, ha az egyébként politikai kommunikációhoz nagyon értő szakemberek ezt az egyszerű tényt felfogják és elfogadják. A dolgokat nem kell szépíteni, vagyis csak a kellően szükséges formában. A nehézségeket, problémákat csak úgy lehet megoldani, ha szembe nézünk velük. Amikor pedig ezek több embert, esetleg ember csoportot, vagy ne adj Isten, országot érintenek, akkor minden, az országban élő ember részvételére szükség van. Nem kizárni kell őket a folyamatokból, hanem bevonni őket.

Ahol pedig a részvételre szükség van, ott nem árt a feladatokat és azok körülményeit tisztázni. Ha ez sikerül, akkor meg lesz a közösségi összefogás eredménye.

Nos, miután ebben az országban túlságosan is kevés figyelem lett arra fordítva, hogy össze kovácsoljuk és egybe tartsuk az országunkat, ma nem emberek dolgoznak munkahelyeken, hanem fiatalok vannak az utcán.

Végül is örülhetnék, kiváló példája a közösségi összefogásnak, mégis ott az a kis keserűség… de pont ezért tiszta szívemből kívánom, hogy akik “lefelé” nem tudtak kommunikálni, azok megértsék végre, hogy  “felfelé” sem olyan nehéz. Mert ugye, a XXI. század már rég nem az egyirányú kommunikáció korszaka…!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s