Szóróanyag

Lássuk be, hogy a szórólap se nem hatékony, sem nem olcsó és ráadásul nem is környezetbarát. Ennek ellenére vannak olyan esetek, amikor nem mondhatunk le az alkalmazásukról.

Ekkor lehet hasznos segítség például az FoldPlay oldala, ahol még háromdimenziós szóróanyagokat olvasásának folytatása

Kreatív ipar?

A kreatív ipar kifejezés alatt azon tevékenységeket értjük, amelyek gyökere az egyéni kreativitásban, képzettségben és képességekben rejlik, és amelyek képesek a szellemi tulajdon létrehozásán és felhasználásán keresztül jólétet és munkahelyeket teremteni. Tucatnyi szektort foglal magában: elektronikus és nyomtatott sajtó, reklám- és hirdetési ipar, film és videó, szoftverkészítés és digitális játékfejlesztés, építészet, könyvkiadás, zene, előadóművészet, képzőművészet, iparművészet, formatervezés és divattervezés, művészeti és antik piac, kézművesség.

Ahol fejlett a kulturális ipar, ott jobb az életminőség, nagyobb a képzett, fiatalabb generációkhoz tartozó munkaerő megtartásának képessége.

A pohár mindig tele

Félig üres, félig teli vagy teli?

Előszeretettel kérdezzük, hogy az a bizonyos pohár félig tele van-e vagy félig üres. Egy új felfedezés kapcsán most értelmét veszti a kérdés, ugyanis szakemberek egy csoportja felfedezte, hogy amikor a pohár csak félig van tele vízzel, akkor a másik felét levegő tölti ki és ugyanígy, amikor egyáltalán nincs benne víz, az egészét levegő tölti ki.

Ebből kifolyólag nyugodtan állíthatom, hogy 2013.-ban már mindig mindenkinek tele lesz a pohara! 😉

Karácsonyi üdvözletet küldeni szokás

Kedvenc Karácsonyi képeslapjaim

Vannak olyan időszakok, amiket nem lehet figyelmem kívül hagyni, sem magán, sem szakmai oldalról. Ilyen például a Karácsony is.

Karácsonyi üdvözletet küldeni egyszerűen szokás.

Érkeznek is már napok óta az emailek és lassan a közösségi oldalakon sem látni semmi mást, mint havas tájakról, karácsonyi ünnepi asztalról és ajándékokról szóló posztokat. Több napon keresztül gyártottam az üdvözlő lapokat én is, egy jelentős részét feleslegesen. Feleslegesen abban az értelemben, hogy egy szimpla “üdvözlünk” mailt küldeni talán rosszabb, mint nem küldeni semmit, az embereknek ugyanis már herótjuk van a tömegével érkező levelektől és posztoktól. olvasásának folytatása

Gondoltak a maják a cégekre?

Nem írtam még a világvégéről, pedig emlékszem, hogy 2006 eleje körül, amikor már kezdtem teljesen megérteni a fenntarthatóság elvét, volt egy időszak, amikor “kedvenc témám” volt.
Kedvenc témám abban az esetben, hogy ekkor volt egy néhány hónapos mély depresszióm, gondolván ezt a világot már nem lehet megmenteni és biztos van valami abban a néhány év múlva bekövetkező, már a maják által is megjósolt világvégének.

Idővel nézeteim és elképzeléseim letisztultak, elmúlt a depresszióm és visszatért az életöröm. Nagyon sok anyagot olvastam és láttam a világvége elméletekről, így megalkottam a saját (megjegyzem alapvetően pozitív) véleményemet.

Természetesen nem vagyok ezzel egyedül, ma már sokan sok mindent gondolunk a “világvégéről” és az új világ kezdetéről. Tabu téma viszont, hogy mit is jelenthet ez az egész a vállalkozások szempontjából. Meglepődtem, amikor a napokban olvastam Schillinger Attila egy cikkét, amely Biz Stone (a Twitter társalapítója) új, vállalati világképét mutatja be, ha nem is éppen a maja naptárelfogyás kapcsán. Szerinte egy új kapitalizmus hajnalán vagyunk, az új világ vállalatai egy másik genetikára épülnek fel.

Három kritériumnak kell majd megfelelniük. Az egyik ma is adott: pénzügyi siker nélkül nincs vállalat. Másodszor a cégeknek az örömszerzésre kell épülniük, vagyis  a jövő vállalata elsősorban érzelmi és nem – vagy nem csak – anyagi befektetés. Stone szemében a jövő vállalatának harmadik fő jellemzője a pozitív hatás.

Számomra, aki egy ideje már nem hisz a “vállalatok társadalmi felelősségvállalásában” (CSR), külön öröm az, hogy javaslatot is tett rá, hogy a fogalmat címkézzék át vállalati társadalmi innovációra (CSI).

Izgalmas cikk, mindenkinek ajánlom! Vállalati világvége, avagy gondoltak-e a maják a cégekre?

Miért (ne) lopjunk ötleteket?

A közösségi stratégiák egyik fontos eleme a konkurencia követése. Ez több szempontból is sarkalatos kérdés, néhány dolgot azonban fontos tisztázni:

  • Az első, hogy szerintem az online világban nem létezik konkurencia, helyette inkább mindenki számára nyitott a partnerség.
  • A második, hogy  nem azért kell a konkurencia tevékenységét figyelni, hogy kritizálhassuk őket, hanem, hogy tanuljunk tőlük és velük együtt fejlődjünk, akkor is, amikor jobban és akkor is, amikor rosszabbul csinálnak valamit, mint mi tennénk, tesszük.
  • A harmadik, hogy a kreatív ötleteket nem éri meg ellopni, mert éppen azért kreatív ötletek, mert sokkal több dolog van mögöttük, mint ami látszik. Ebből kifolyólag csak az tudja jól megvalósítani, aki ki is találta őket, vagy vette a fáradtságot, hogy az ötlet megvalósítását kidolgozza másokkal.

Természetesen az az eset is előfordulhat, hogy egy ellopott ötletet sikerül véghez vinni és büszkén zsebre lehet tenni a babérokat (vagy bezsebelni a pénzt), ez akkor válhat kényessé, amikor egy következő alkalomnál éppen nincs a közelben egy lopható ötlet és ekkor jön a beégés, hogy a kreatív ember, nem is annyira kreatív…

Agymenés a kommunikációról, a politikai helyzetről és a jelenleg folyó tüntesékről

Nem vagyok sem politológus, sem szociológus, a közösségi aktivitás viszont kedvenc és lassan egyetlen témám.
Kezdtem a közgázon, amikor beiratkoztam közszolgálati közgazdász szakra, majd itt tovább mélyült, amikor a non-profit szakirány kapcsán közelebb kerültem a civil szervezetekhez. Eltelt még néhány év és elkezdtem a marketing képzést itt, de ekkor már világos volt, hogy az én utam a kommunikáció világába vezet.

Innen pedig már nem is kell tovább folytassam hogyan jutottam a közösségi média világába, de, mint ahogy az itt, ezen a blogon is olvasható volt, foglalkoztam vele nem keveset.

Szép dolog a kommunikáció és fontos is. Ilyen nehéz, gazdasági és társadalmi helyzetben pedig még nagyobb szerepe van, hogy az egyébként kényes dolgokat hogyan (kinek és mikor) mondjuk el.

Profik persze mindenhol vannak, így mindenki tudja is a dolgát. A helyzet mégsem javul, sőt! Alapjában véve azt gondolom, hogy az emberek nem hülyék Magyarországon, viszont nagyon magas a tűrés szintjük.
Ezért én nem is tudom, hogy örüljek-e vagy sem, amikor ezeket a sorokat írom, középiskolás és egyetemista / főiskolás hallgatok ezrei, talán tízezrei vannak már az utcán.

Ez igen, ez közösségi összefogás!
De kérdem én, biztos, hogy ma a 14. éves és a tőlük csupán csak néhány évvel idősebbek kell fagyoskodjanak egy egész országért? Mert ugye egyre világosabbá válik, hogy ők már nem csak a felsőoktatási rendszer, de úgy általában az egész rendszer ellen vannak, amely elvette a jövőjüket és sok más honfitársuk jövőjét. A politika nem is nagyon érdekli őket, végül az egy négy évente változó valami és ők (még) egy egész életben, nem pedig választási ciklusokban gondolkoznak.

Nem hiszem, hogy idáig kellett volna jutnia ennek az országnak, ahol ismétlem nem hülye emberek vannak.

Szerintem már az is sokat segített volna, ha az egyébként politikai kommunikációhoz nagyon értő szakemberek ezt az egyszerű tényt felfogják és elfogadják. A dolgokat nem kell szépíteni, vagyis csak a kellően szükséges formában. A nehézségeket, problémákat csak úgy lehet megoldani, ha szembe nézünk velük. Amikor pedig ezek több embert, esetleg ember csoportot, vagy ne adj Isten, országot érintenek, akkor minden, az országban élő ember részvételére szükség van. Nem kizárni kell őket a folyamatokból, hanem bevonni őket.

Ahol pedig a részvételre szükség van, ott nem árt a feladatokat és azok körülményeit tisztázni. Ha ez sikerül, akkor meg lesz a közösségi összefogás eredménye.

Nos, miután ebben az országban túlságosan is kevés figyelem lett arra fordítva, hogy össze kovácsoljuk és egybe tartsuk az országunkat, ma nem emberek dolgoznak munkahelyeken, hanem fiatalok vannak az utcán.

Végül is örülhetnék, kiváló példája a közösségi összefogásnak, mégis ott az a kis keserűség… de pont ezért tiszta szívemből kívánom, hogy akik “lefelé” nem tudtak kommunikálni, azok megértsék végre, hogy  “felfelé” sem olyan nehéz. Mert ugye, a XXI. század már rég nem az egyirányú kommunikáció korszaka…!