Facebook nyereményjáték: így vagy úgy?

Facebook nyereményjatékTovábbi információ: Antavo

Reklámok

RIP magyar média

Image representing Facebook as depicted in Cru...

Még mielőtt eljutottam volna odáig, hogy a hétvégi történésekről és a média viszonyáról / hozzáállásáról írjak, olvastam Hargitai Lilla bejegyzését a Facebook-on. Gyakorlatilag minden benne van, amit leírhattam volna arról hogyan szűnt meg létezni a média Magyarországon – ráadásul a tőlem megszokottnál sokkal összeszedettebb és profibb módon. 😉

Egy dolgot tehetek, bemásolom ide:

“Médiával is foglalkozó szakemberként, kérlek, engedjetek meg egy szakmai posztot az elmúlt napok eseményeiről.

Úgy gondolom, az elmúlt napok eseményei média-történeti szempontból jelentős változást, mérföldkövet jelentenek. Ideje átgondolni médiaelméleti modelljeinket. Az elmúlt napokban alap-tételek dőltek meg, véglegesen. olvasásának folytatása

Karácsonyi üdvözletet küldeni szokás

Kedvenc Karácsonyi képeslapjaim

Vannak olyan időszakok, amiket nem lehet figyelmem kívül hagyni, sem magán, sem szakmai oldalról. Ilyen például a Karácsony is.

Karácsonyi üdvözletet küldeni egyszerűen szokás.

Érkeznek is már napok óta az emailek és lassan a közösségi oldalakon sem látni semmi mást, mint havas tájakról, karácsonyi ünnepi asztalról és ajándékokról szóló posztokat. Több napon keresztül gyártottam az üdvözlő lapokat én is, egy jelentős részét feleslegesen. Feleslegesen abban az értelemben, hogy egy szimpla “üdvözlünk” mailt küldeni talán rosszabb, mint nem küldeni semmit, az embereknek ugyanis már herótjuk van a tömegével érkező levelektől és posztoktól. olvasásának folytatása

Agymenés a kommunikációról, a politikai helyzetről és a jelenleg folyó tüntesékről

Nem vagyok sem politológus, sem szociológus, a közösségi aktivitás viszont kedvenc és lassan egyetlen témám.
Kezdtem a közgázon, amikor beiratkoztam közszolgálati közgazdász szakra, majd itt tovább mélyült, amikor a non-profit szakirány kapcsán közelebb kerültem a civil szervezetekhez. Eltelt még néhány év és elkezdtem a marketing képzést itt, de ekkor már világos volt, hogy az én utam a kommunikáció világába vezet.

Innen pedig már nem is kell tovább folytassam hogyan jutottam a közösségi média világába, de, mint ahogy az itt, ezen a blogon is olvasható volt, foglalkoztam vele nem keveset.

Szép dolog a kommunikáció és fontos is. Ilyen nehéz, gazdasági és társadalmi helyzetben pedig még nagyobb szerepe van, hogy az egyébként kényes dolgokat hogyan (kinek és mikor) mondjuk el.

Profik persze mindenhol vannak, így mindenki tudja is a dolgát. A helyzet mégsem javul, sőt! Alapjában véve azt gondolom, hogy az emberek nem hülyék Magyarországon, viszont nagyon magas a tűrés szintjük.
Ezért én nem is tudom, hogy örüljek-e vagy sem, amikor ezeket a sorokat írom, középiskolás és egyetemista / főiskolás hallgatok ezrei, talán tízezrei vannak már az utcán.

Ez igen, ez közösségi összefogás!
De kérdem én, biztos, hogy ma a 14. éves és a tőlük csupán csak néhány évvel idősebbek kell fagyoskodjanak egy egész országért? Mert ugye egyre világosabbá válik, hogy ők már nem csak a felsőoktatási rendszer, de úgy általában az egész rendszer ellen vannak, amely elvette a jövőjüket és sok más honfitársuk jövőjét. A politika nem is nagyon érdekli őket, végül az egy négy évente változó valami és ők (még) egy egész életben, nem pedig választási ciklusokban gondolkoznak.

Nem hiszem, hogy idáig kellett volna jutnia ennek az országnak, ahol ismétlem nem hülye emberek vannak.

Szerintem már az is sokat segített volna, ha az egyébként politikai kommunikációhoz nagyon értő szakemberek ezt az egyszerű tényt felfogják és elfogadják. A dolgokat nem kell szépíteni, vagyis csak a kellően szükséges formában. A nehézségeket, problémákat csak úgy lehet megoldani, ha szembe nézünk velük. Amikor pedig ezek több embert, esetleg ember csoportot, vagy ne adj Isten, országot érintenek, akkor minden, az országban élő ember részvételére szükség van. Nem kizárni kell őket a folyamatokból, hanem bevonni őket.

Ahol pedig a részvételre szükség van, ott nem árt a feladatokat és azok körülményeit tisztázni. Ha ez sikerül, akkor meg lesz a közösségi összefogás eredménye.

Nos, miután ebben az országban túlságosan is kevés figyelem lett arra fordítva, hogy össze kovácsoljuk és egybe tartsuk az országunkat, ma nem emberek dolgoznak munkahelyeken, hanem fiatalok vannak az utcán.

Végül is örülhetnék, kiváló példája a közösségi összefogásnak, mégis ott az a kis keserűség… de pont ezért tiszta szívemből kívánom, hogy akik “lefelé” nem tudtak kommunikálni, azok megértsék végre, hogy  “felfelé” sem olyan nehéz. Mert ugye, a XXI. század már rég nem az egyirányú kommunikáció korszaka…!

Made in …

… kapcsán csupán egy ma reggeli gondolat, vagyis inkább érdekesség a Wikipedia-ról:

“amíg például a Made in Italy szószedet az olasz hazai termék és annak szabályozását tartalmazza, addig a Made in Hungary “könnyűzenei bemutató verseny volt a Magyar Rádióban az 1960-as, 1970-es, 1980-as években.”

Semmi több. Ezek szerint nálunk a hazai terméket elég elénekelni?

A Torinói lepel, mint kommunikációs rejtély

A Torinói leplet mindenki ismeri és mindenki tudja, hogy a világ “megfejtetlen csodái” közé tartozik. Vajon hányan tudják vagy gondolták volna (még a szakmán belül is), hogy a világ egyik legnagyobb kommunikációs rejtélye is egyben?

A római katolikus egyház tulajdonában lévő ereklye, amelyen a hagyomány szerint Jézus testének képmása van egy 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles halszálka szövésű lenvásznon kirajzolódva, ahogyan a lepelbe helyezték az ideiglenes (tekintettel a beálló ünnepre) temetésekor. A lepel történetét, az évszázadok során megtett útját, amely eredményeként Európába került, többé-kevésbé ismerjük, fogalmunk sincs viszont, hogy hogyan készült.

Ez a kérdés pedig akkor válik igazán izgalmassá, amikor rájövünk, hogy mi is ez a lepel valójában. Addig még rendben lenne a dolog, hogy bebizonyították emberi vér található rajta és, hogy nem lehet például festett a mintázat. Ezt egyébként még akkor derült ki, amikor 1898-ban Secondo Pia képeket készített (a történelemben legelőször) egy-egy üveglapra a lenvászon leplen látható lenyomatról. Ekkor derült ugyanis ki, hogy az egy, valószínűleg a keresztre feszítéssel egyező módon megkínozott ember fényképészeti negatív képét hordozza (a fénykép negatívja valójában a pozitív kép, amit a valóságban láthatunk)! Egy olyan kép, amely megfestése egy középkori művész számára teljességgel elképzelhetetlen lett volna, mint ahogyan egy kezdő “photoshop-pos” is megkínlódna a feladattal …

Egy 3 dimenziós információkat tartalmazó 2 dimenziós kép elkészítése pedig a gyakorlottabbaknak is még fejtörést okozhat. Nem így a Torinói lepel készítőinek, akik közel egy évezreddel ezelőtt elkészítették azt az utókor számára…

1976-ban John Jackson és Eric Jumper, az amerikai légierő két fiatal tudósa, a leplen található képet képanalizáló tesztnek vetették alá, egy saját tervezésű módszerrel, amelyhez a bolygók fényképeinek analizálására szolgáló képfeldolgozó programot használtak. Ők állították először, hogy a lepel képe olyan egyedülálló háromdimenziós tulajdonságokkal rendelkezik, amely nincs meg sem a fényképeknél, sem a festményeknél.

Dr. Jackson a testnek a lepeltől való távolsága és a perzselési fok intenzitása közötti arány felismeréséből indult ki – mondván a következőket: „Ha a távolság és az intenzitás között egyenes, vagy mértani arányú összefüggés van, akkor a kép tulajdonképpen háromdimenziós információkat tartalmaz.” A vizsgálathoz modern számítógépes technikát alkalmaztak és igen nagy volt aztán e megrökönyödés, amikor a szoborszerű dombormű nézete jelent meg a képernyőn, amely bármilyen nézet irányában, tetszés szerint forgatható volt.

Ugyanis ugyanezzel a módszerrel megkísérelték különböző, más, híres portrékkal és fényképekkel ugyanezt végrehajtani, de eredménytelenül. A számítógép sohasem mutatott domborművet. Ugyanis ahhoz, hogy sík vetületet három dimenzióban rekonstruálhassunk az szükséges, hogy ugyanarról a tárgyról két különböző szögbeli vetület álljon rendelkezésre…

Végezetül Ray Downing animációs szakember és nemzetközi csapata egy évig dolgozott a projekten, aminek során a vér- és anyagmintákat, lenyomatokat és a legmodernebb számítógépes programokat használták fel, annak érdekében, hogy a lepel lenyomatairól egy 3D-s képet generáljanak. A szakemberek szerint a lepel elég információt hordoz ahhoz, hogy egy igazi, hiteles képet kapjunk arról, hogyan is nézett ki valójában Jézus, így munkájuk eredményeként Jézus “valódi” arca tavaly márciusában napvilágot látott.

Végiggondolva a történetet és még azt az opciót is figyelembe véve, hogy a lepel esetleg Leonardo Da Vinci egyik zseniális műve, marad a kérdés: mindazzal a tudással és technikával, amely rendelkezésünkre áll, tudnánk hasonlót készíteni? Tudnánk-e olyan üzenetet küldeni a jövőbe, amelyet utódaink csak jövőbeni technikai fejlettségük függvényében tudnának megfejteni? Ha egyáltalán meg tudnák fejteni…

Az alábbi filmet ajánlom azok figyelmébe, akiket további részletek is érdekelnek Jézus “valódi” arcának rekonstruálása kapcsán.

Határtalan vizuális kommunikáció

A print és online médiumok számos olyan technikai lehetőséggel élnek, amelyek a verbális médiaüzeneteknek többletjelentést adnak. Ezzel megalkotják a vizuális kommunikációt, amely  vizuális alkotásokra, tehát az ember alkotta látható világ produktumaira, képeire mint struktúrákra épül. A különféle hatásokra az alkotófolyamatban létrejön a KÉP (azaz a vizuális közlés) téma/tartalom és vizuális nyelv összetevőből áll. Az utóbbi években lezajlott technikai fejlődésnek köszönhetően az alkotófolyamatoknak már csak az emberi képzelet szabhat határt.

Az pedig mint tudjuk határtalan (és időtlen… )

ps: imádom a lovakat!  🙂